„Mindig másképp”
Zorántól utoljára Unplugged – vagyis akusztikus hangszerekkel előadott – koncertet a 90-es évek elején hallhatott a közönség.
Zorán kiadványok, érdekességek ITT.
Zorán kiadványok a Libri oldalán.
Zorán érdekességek a Lira.hu-n.
Koncertjei azóta is megőrizték ezt az lapvetően akusztikus hangzást, de a mostani műsorban ez még nagyobb hangsúlyt kap. Ennek érdekében sok dalt áthangszereltek, és az új hangzásban fontos szerepe van a produkcióban most először megjelenő vonósnégyesnek is. A többiek, a hosszú évek óta együtt játszó, virtuóz zenészekből álló Zorán-csapat is mindent megtesz azért, hogy az összhatás még élvezhetőbb és még attraktívabb legyen.
Ami a Zorán-koncerteknél már évtizedek óta változatlan, az a magas művészi színvonal, a zenélésnek a közönségre is átragadó öröme, és a mindent átható profizmus.
És még van valami, amiben biztosra mehetünk Zoránnál: nem akar a „babérjain ücsörögni”, és erős szándék munkál benne, hogy évről-évre valami újjal örvendeztesse meg közönségét.
A szlogen most sem változott: mindig másképp!
Budapest Kongresszusi Központ,
2016. március 20., vasárnap, este nyolc óra.
Jegyvásárlás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése